Felhívás


KMSZ felhívás - mit akar a magyar bringás

A felhívás közzététele óta nagyon sok levelet és hozzászólást kaptunk. Ezek figyelembevételével átfogalmaztuk a listát, hogy azok a kerékpárosok is magukénak érezzék, akik eddig nem.


2007 tavaszán a kerékpáros civilek bizakodva álltak fel a kormányzati tárgyalóasztaltól.  Azt gondoltuk, hogy érdemes volt tiltakozni, felvonulni, értelme volt a hónapokig tartó kimerítő egyeztetéseknek. Az országban egyedülálló módon a civilek, a kormányzat összefogásából és az üzleti szféra támogatásával megszületett a Kerékpáros Magyarország Program.
Sajnos egy ideje új eredményekről nem hallunk, ami elindult megállt, amit ígértek abból sok minden el sem kezdődött.  

Tisztában vagyunk azzal, hogy az ország pénzügyi teljesítőképessége most nem enged meg mindent amit szeretnénk, de van néhány kiemelkedően fontos pont, amelyet még mindig várnak a kerékpárosok a kormányzattól.

11 pont – amit a kerékpárosok akarnak a biztonságért, az égészségért, a kerékpáros turizmusért:

  1. Legyen a Margit híd mindkét oldalán kerékpársáv!
  2. Épüljön meg a már megígért 2000km kerékpársáv és kerékpárút az eredeti, 2013-as határidőig! (bővebben)
  3. Amikor utakat, hidakat, csomópontokat újítanak fel, oldják meg a kerékpáros közlekedési feltételeket is! (bővebben)
  4. Kerékpárutakat is tartsák karban, újítsák fel! (bővebben)
  5. Vezessék be a kerékpárosbarát KRESZ-t! (bővebben)
  6. Hazánkban is, mint Európa legtöbb országában minden iskolában tanulják meg a gyerekek, hogyan kell szabályosan közlekedni kerékpárral! (bővebben)
  7. Emeljék a kerékpáros közlekedés pénzügyi és adózási támogatását a motorizált közlekedéssel azonos szintre, vagy a fölé! (bővebben)
  8. Legyenek a kerékpáros közlekedést népszerűsítő kampányok, akciók! (bővebben)
  9. Lehessen Magyarországon is kerékpárral túrázni, ezért épüljenek meg a megígért turisztikai fejlesztések! (bővebben)
  10. Állítsák le a Millenáris kerékpáros központ értelmetlen átépítését, használjuk továbbra is sport és közösségi célra! (bővebben)
  11. Hajtsák végre a jelenleg is hatályos Kerékpáros Magyarország Programot! (bővebben)

Ha egyetértesz céljainkkal, írd alá!
Az aláírásokat személyesen visszük el a kormánynak és a politikai pártok vezetőinek,
hogy tudják mi a dolguk!

EREDETI FELHÍVÁS SZÖVEGE

Adatvédelmi nyilatkozat